Racionális és érzelmi elemek a gyógyszerszedési szokásokban

Érzelmek a rendelőben
A JAMA ( Journal of American Medical Association) egyik kutatásában a megkérdezett páciensek csupán 9 % – a értette meg pontosan orvosa döntését (1). Valószínű, hogy az amerikai orvosok nem feltétlen adtak kevés, vagy tudományosan megalapozatlan információt. A probléma egyik oka lehet, a racionális és érzelmi jellegű információk nem megfelelő aránya. Az orvosszociológiai vizsgálatok kiemelik, hogy az orvos-beteg találkozások „érzelmi menedzsmentje” sokszor elmarad a szükséges mértéktől. Az orvostudomány, a gyógyszeripari fejlesztések a racionális magyarázatokon nyugvó medicina nyelvezetét beszélik. Ezzel szemben, az orvoshoz forduló páciensek döntő része, a hétköznapi élethelyzetétől eltérő érzelmi állapotban lép a rendelőbe, ami alapvetően meghatározza befogadó képességét.

Érzelmi kapcsolat a gyógyszeremmel?

A fenti kérdés ugyan leegyszerűsíti a valós helyzetet, de a kapcsolódó vizsgálatok szerint, a páciensek gyógyszerszedéssel kapcsolatos érzelmei egyértelműen és alapvetően befolyásolják a compliance kialakulását.

Értelmesen elmagyaráztam…Mit tehetek még?

Röviden, a következő szempontok figyelembevételével segíthetjük a gyógyszerszedés megfelelő érzelmi támogatását:

  1. Fontos a gyógyszeres terápia alatt várható érzelmek figyelembe vétele, annak tudatosítása, hogy az orvosi döntések, így a gyógyszerszedés is, érzelmi elemeket tartalmaz. Az érzelmi hozzáállás segítheti vagy blokkolhatja a racionális információ befogadását.
  2. Magyarázó modelleink újragondolása
    Érdemes a mindennapokban használt magyarázatainkat újragondolnunk. A laikus egészség-betegség elképzelések még képzett pácienseinknél is jelentősen eltérhetnek az orvos-biológiai modellektől. A jó magyarázat kitér a gyógyszerrel kapcsolatos érzelmekre, mint pl. félelem, bizalmatlanság, egyéb információ forrás miatti belső feszültség.
  3. Gyógyszerfelírás érzelmileg terhelt helyzetben
    Amennyiben ez lehetséges, halasszuk el a gyógyszerfelírást érzelmileg terhelt helyzetben. Ilyen lehet a rossz hír közlése, a páciens aktuálisan terhelt élethelyzete. A tapasztalatok alapján az ilyenkor felírt gyógyszerek alacsony compliance magatartást válthatnak ki.
  4. Gyógyszerváltás, új gyógyszerek felírása
    Az érzelmi ellenállás pozitív hozzáállás esetén is bekövetkezhet. Ilyenkor, nem tudatos módon csökkenhet a betegek motivációja, az orvos hitelvesztése következhet be. Megszaporodhatnak a placebo jelenségek, amelyeket csak odafigyeléssel lehetséges az új gyógyszer kedvezőtlen fiziológiai hatásaitól elkülöníteni. A rossz közérzet, szervi panaszok, az új gyógyszer okozta rosszullét hátterében a változással kapcsolatos pszichés ellenállás is állhat. Ezekben az esetekben hasznos az un. beoltási hatás alkalmazása, (a páciens figyelmét előre felhívjuk ezekre a jelenségekre, saját példánkkal, hasonló esettel magyarázzuk el a várható reakciókat).

Doktor úr, a régi gyógyszerem jobb volt…

Mit tenne Ön a következő esetben?
Krónikus vérnyomásproblémákkal küzdő, 60 év feletti férfi betegének, másik vérnyomáscsökkentő gyógyszer szedését ajánlja. Rövidesen páciense panaszkodni kezd, a gyógyszer negatív hatásai miatt. A kontrol vizsgálatok javuló értékeket mutatnak, ennek ellenére páciense tovább panaszkodik és „ régi gyógyszerére esküszik”.
Ön mit tesz hasonló esetben? Hogyan tudja a szubjektív hatásokat, az esetleges negatív placebo tüneteket csökkenteni?

Írja meg véleményét, ossza meg kollegáival tapasztalatait!

(1) Informed Decision Making in Outpatient Practice
Time to Get Back to Basics
Clarence H. Braddock III, MD, MPH; Kelly A. Edwards, MA; Nicole M. Hasenberg, MPH; Tracy L. Laidley, MD, MPH; Wendy Levinson, MD
JAMA. 1999;282:2313-2320.